Meg mi is magunkat. Habár kegyetlen szarul játszottunk, ezt a megaláztatást mégsem érdemeltük. 3 perc hosszabbítás, 94. percben döntő gól. KO.
Kimentem ma este szurkolni, csakazértis. Számítottam sok mindenre, de hogy a 94. percben kapunk döntő gólt, arra nem.
Válogatottunk elég gyatrán játszott, ezt a svédek már a 9. percben Mellberg góljával honorálták.
A magyar csapat egy rendes cselt nem tudott bemutatni, pár passz után labdájuk a svédeknél landolt, akik szemmel láthatóan nem hajtották agyon magukat.
A második félidőben Dárdait Torghelle váltotta, innentől kezdve kicsit változott a játék. Dzsudzsák az 55. percben a kapu fölé lőtt.
A mieink mintegy 20 perces vergődése után Dzsudzsákot a 16-oson belül fellökték, a 11-est Huszti rúgta be. Ezzel – nem megérdemelten – döntetlenre változott a meccs állása. A gól után a kicsit felrázódott magyar csapatnak volt pár próbálkozása.
A játék képe alapján a döntetlen számunkra marha jó eredmény lett volna, de nem így lett. Jött Zlatan, és a gyakran bemutatott 90 perc sétafika után egyszer villant, pont amikor kellett. Na jó, volt egy baromi nagy kapufája, de ezt leszámítva semmi extra.
A dolog azért hihetetlen, mert a 3 perc hosszabbítás után – és a három perc magyar támadással ért véget – a 94. percben (!) eladott labdából született a győztes gól.
Ibráról annyit, hogy üresen maradva egyedül vitte kapura a szokásos sprinttel a labdát, félelmetesen. A kifutó Babos belenyúlt, a labda visszapattant Zlatanra, mellkasáról pedig a kapuba.
Szörnyű volt, a magyar kapu szögletzászlója mellől láttam a gólt. Sokk élmény, de Ibra csinált már ilyet. Ilyen szólót is és utolsó percben lőtt gólt is
(2005). Nem fér a fejembe.
Zárszóként annyit, hogy marha mérges vagyok, de a svédek megérdemelten nyertek.
